Naplóbejegyzés

                                                                        1 - Tréning

K. N.!
"Tréning. Egész jól sikerült. Nem is fáradtam ki annyira. Őszintén szólva nem volt kedvem edzeni, ezért inkább valami egyszerűbb feladatot választottam, amit szeretek is. Gyors tempómból vissza véve most a szokásos 2 órás kemény futás helyett csak  kocogtam, és utána levezetésnek úszás. A kertvárosból indultam épp naplementekor a park felé vetve az irányt. Szeretek parkban, erdőben futni. Szeretem a fák által nyújtott tiszta levegőt, megnyugtató suhogását. Leérni a házunktól a parkig 10-15 perc, és el kell haladnom főutak, házak, lakótelepek, játszóterek mellett, és csak utána lyukadok ki a 'nagy kereszteződésnél'-minenki így hívja.. 5 év alatt 3 baleset történt ebben a kereszteződésben. Ma a hoszabb utat választottam, mert elég nagy volt bennem a feszültség. A Uszály köznél jártam, ahol városunk egyik legnagyobb és legszebb játszótere van. Én is nagyon sokat jártam ki ide édesanyámmal és öcsémmel, Imivel. Mind a ketten nagyon szerettük ezt a játszóteret, hétvégenként még most is kéri néha, hogy menjek ki vele. Látva a sok kisgyereket lányokat, fiúkat, eszembe jutott ahogy egykor még mi öcsémmel is itt játszottunk. Azóta már bő 10 év telt el, és már az akkor kis cserjékből nagy bokrok lettek. Nem tudom mennyi ideje, de kb fél órája futottam, mikor oda jött hozzám egy kisfiú.

- Néni! Kigurult a labdánk az útra, és anyukám megtiltotta, hogy lelépjek a járdáról. Vissza tetszik nekünk hozni? -mögötte egy nagy barna boci szemű kislány  állt könnyeivel küszkövdve. Fogtam magam és elindultam a nagy kereszteződés felé, amerre a jól ismert piros pöttyös labda gurult.-Sokáig nem is értettem, sőt még most se értem anyámmal együtt miért egy kereszteződés tövébe csináltak játszóteret.-Szokásomhoz híven szét se nézve léptem nagy lendülettel az úttestre. Aztán már csak két fényszóróval találtam szemben magam. Teljes extázisba estem. Azt se tudtam hol áll a fejem. Egyik pillanatban még kocogok, a másikban meg már a földön fekszek és csak az autók dudáját és a kiáltozó embereket hallottam. "Úr Isten, láttátok ezt?" " Mi történhetett?" "Megsérült valaki?" ordítozták sorban. Látni nem láttam semmit. Csak nagy fekete sötétség. Mint a galaxis - vagy mint néhány osztálytársam feje belülről. De miért nem látok? Mi történt? Megvakultam? Én még nem hallottam olyat, hogy valaki megvakult volna, mert neki ütközött egy rozoga autó. De akkor mégis miért nem látok semmit? Egyre jobban kezdtem pánikba esni, még a könnyem is kicsordult, amikor hirtelen hallani véltem egy bájos, lágy hangot.
- Hé! Jól vagy? Bocs, nem vettelek észre, hirtelen ugrottál ki az útra.
- Ne-nem látok. -dadogtam
- Nyugi kislány! - nevette el magát. - Nyisd ki a szemed!
És csak ekkor döbbentem rá, hogy még mindig csukott szemmel, össze gubózódva fetrenghetek az aszfalt közepén. Szép lassan kinyitottam a szemeimet, de rosszul láttam, homályosan, és bántotta szememet a hirtelen nagy világosság, úgyhogy inkább még vissza csuktam pár másodpercre. Kezemet szemellenzőnek használva tettem a homlokom elé, és próbáltam feltápászkodni több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebbel, mert azzal a lendülettel, ahogy felálltam estem is vissza a földre.
- Na várj majd segítek. - szólt oda a kellemesen nyugtató hang.
- Te már épp eleget segítettél. - ordítottam neki még csak rá se nézve. Majd nem törődve a lány megjegyzésével oda fordult a megrémült gyerekekhez. -Tiétek ez a labda?
- Igen.. a mi.. hibánk.. A néni ezért szaladt ki az útra.. - a srác nyugtatóan megsimította a gyerekek vállát, azt követően a lány mellé gugolt.- Na ne már. Fel sem tudsz állni.
- Majd megoldom.
- Na Néni, ne legyél már ilyen..- gúnyolódott. -Legalább hagy vigyelek el orvoshoz. Lehet lett valami bajod?! - kérdezte empatikusan
- Nem nincs. Hagyjál már. Boldogulok - aztán most már kicsit biztosabban felálltam. Ekkor vettem észre, hogy egy kisebb falunyi ember gyűlt oda körénk. Ennyire nagy látványosság lennék? - szálltam el magamtól - vagy csak a srácnak van ilyen vonzó ereje. Tényleg hol a srác?- a hangjából ítélve az volt. De hova lett?
- Gyere! Itt van nem messze az orvosi, elviszlek - ajánlotta.
- Már miért mennék én orvoshoz? Tökéletesen megvagyok. Semmi fejfájás, semmi vérveszteség, semmi szédülés - hazudtam és ekkor először néztem rá. Most már értem mit keres itt ennyi ember. Hihetetlenül jól néz ki. Rikítóan kék szem, sötét barna,csaknem fekete rövid haj - ami mellesleg sokkal jobban bejön mint a Justin Bieber utánzatú bilihaj. Miért nem lehet valakinek egyéni stílusa? Miért kell utánozni egy kis"poppsztárt"? Szóval ő tökéletesen illett a férfi ideálomhoz.
- Biztos minden rendben? Egész nagyra kigűvedt a szemed - gúnyolódott.
- Biztos! - csaptam oda a vállára egy jó nagyot. - És ha nem haragszol mennék.
- Ó! Hát én ugyan nem haragszok. Máskor jobban oda kellene figyelned. - mondta még gúnyosabban. Ha létezik ennél gúnyosabb. -  Gondolom még összefutunk. Csáó!
- Cső! - vágtam rá.
 Nem akartam leállni a mai tréning terveimmel, ezért jobbnak láttam, ha haza felé is futok. Összesen egy órát vett igénybe ez a kis kocogás a jelenettel a város közepén. Inkább nem is gondoltam arra - se a srácra, se másra. Tőle csak kaotikus káosz uralkodna a fejemben. Még csak a nevét sem tudom. Bár lehet annyival be kellene telnem, hogy majdnem átgázolt rajtam.. Szóval srác törölve.
Gyorsan össze pakoltam az úszásos cuccomat, és elindultam az uszodába. Az oda vezető úton semmi érdekes nem történt se az uszodában. Átöltöztem az úszódresszembe, felvettem az úszósapkát és a szemüveget. Úsztam pár hosszt, de hamar abba is hagytam, mert eléggé kimerült voltam. Az úszómester inkább haza küldött, valószínűleg látta, hogy nem vagyok formában. Örültem, hogy nem kell itt szenvednem másfél órán keresztül - mert bizonyára most kín szenvedés lett volna, ahhoz képest, hogy imádok úszni - és szépen lassan elindultam az öltözőbe.  A hajam szokás szerintem 30-40 perc alatt száradt meg - úgy ahogy - és még lassabb tempóban indultam hazafelé. Áldottam az eget, hogy anyám otthon volt mikor haza értem, mert így nem nekem kellett foglalkoznom az állatokkal, és rögtön le tudtam feküdni aludni."